Daily Archives: 2014-04-20

2014. március 1. – Hapkido Mesterképzés

Tavaszi Hapkido események – Hapkido Mesterképzés
2014. március 1.

Edzői Hapkido Szemináriumot – Hapkido Mesterképzést – rendezett a Magyar Do Am Hapkido Szabadidősport Szövetség 2014. március 1 – én Máté Gergő és Máté Zsolt mesterek vezetésével, Hódmezővásárhelyen. A szemináriumon az ország különböző pontjairól több klubvezető, edző is részt vett. Céljuk a technikák javítása, pontosítása, ismétlése és újabb mozdulatsorok elsajátítása volt.
A Hapkido harcművészet számos technikát fel tud mutatni több fokozati szinten, hiszen a gyakorlatok tárháza kifogyhatatlan. Általában a szemináriumok célja a Hapkido, mint sport és nehézségi szintjeinek bemutatása mellett sokszor az egyes elemek, mozdulatsorok tanítása, illetve az elsajátított tudás finomítása, élesítése és ellenőrzése. A mostani szemináriumon – az országostól eltérően – a klubok edzőit látták vendégül a Máté testvérek, azzal a céllal, hogy az 1. dan – os anyagot átismételjék, felfrissítsék és leellenőrizzék, valamint a további szintek technikáit gyakoroltassák. Céljuk természetesen az is, hogy Bang Kyung Won Nagymester részére a kötelező minőségi elvárásokat teljesítsék. Máté Gergő és Máté Zsolt mesterek tréningezték egy napon keresztül az ország több pontjáról érkezett edzőket, klubvezetőket.
„Van mit fejlődni, de mindenki nagyon élvezi, hogy végre pontról pontra vehetjük az egyes elemeket. Otthon ők is tanítanak, versenyzőket készítenek fel, és nincs mindig idejük gyakorolni. Amikor egy országos Hapkido szemináriumot tartunk, magát a sportot szeretnénk bemutatni. Azt, hogy vannak egyszerű és bonyolultabb technikák is. Mindenből egy kicsit és így nem tudunk végig vinni egy kimondott technikasorozatot. Sajnos nincs lehetőség személyenként mindenkivel külön – külön foglalkozni, ezért is gondoltuk, hogy aki szeretné, és eljön, annak segítünk a visszaellenőrzésben.” – foglalta össze a nap eseményeit Máté Gergő.
A résztvevők lelkesen és nagy figyelemmel követték a mesterek instrukcióit.
„Mindenki folyamatosan tanul. 30 éve foglalkozom harcművészetekkel és a mai napig van mit javítanom és elsajátítanom, de ez csak egymás között működik, tehát ha magasabb szintű sportolók együtt tudnak dolgozni. Mindezt csak akkor adhatjuk tovább, ha mi magunk is elég jók vagyunk. Ha valamelyik mozdulat rosszul, hibásan rögzül be, akkor az, rosszul kerül továbbadásra is és ezt nagyon nehéz kijavítani. Egy mozdulatot öt – vagy akár hatezer alkalommal is meg kell csinálni egy „alap” tudás megszerzéséhez. Ha mindezt készségszintre akarjuk emelni, az alapszint öt akár hatszorosát kell teljesíteni ami, lehet negyvenezer gyakorlat is. De most csak egy technikáról beszélünk. A fekete öv megszerzéséhez viszont több mint négyszáz technikát kell készségszinten ismerni. Ezért mondom azt, hogy mindenki mindig tanul.” – mesélt az edzésről az egyik résztvevő Schautek Gyula-Too Kyun SKE WTF Taekwondo és Hapkido Klub.
Komlós Gergő vezetőedző és Vass Roland edző Kiskunhalasról érkeztek a Halas Hapkido Szakosztálytól. Elmondásuk szerint rengeteg tapasztalattal gazdagodtak. „Mindig az ellenfél választja meg, milyen technikával kell védekeznünk, hiszen minden támadási mód más és más. Ezért sem ér soha véget a tanulás. Máté Gergő és Máté Zsolt remek mesterek, szeretünk tőlük tanulni. A Hapkido egy Koreából származó sport és sajnos mire Magyarországra ér nagyon „felhígulhat”. Ezért sem mindegy, hogyan és kitől tanulunk.” – osztották meg gondolataikat a Halasi Hapkido Szakosztály edzői.
Árgyelán Zsolt és Miczai Szabolcs a pécsi Aranytigriseket képviselték, és örömmel vették, hogy egy „magas öves” szemináriumot hirdetett a Magyar Do Am Hapkido Szabadidősport Szövetség. „Fontos az, hogy másokkal is együtt edzhetünk, hiszen egy klubbon belül ismerjük egymás gyenge pontjait, mozdulatait, támadási formáit. Itt viszont lehetőségünk van mások technikáit is megismerni, mind önvédelem, mind pedig támadás szempontjából is.”
A kemény munka és gyakorlás meghozta gyümölcsét, hiszen Nagy Péter a budapesti Univerzum Egyesület tagja február 22 – én fekete öv 1. dan fokozatból sikeres vizsgát tett, így a szövetség ismét egy mester fokozattal bővült.
Az ország több pontjáról, például Budapestről, Pécsről, Kiskunhalasról érkezett klubvezetők elégedetten, rengeteg új és felfrissített tudás birtokában zárták a közös edzést, melynek folytatása várhatóan áprilisban lesz, Hódmezővásárhelyen.
A szeminárium közgyűléssel zárult, ahol a szövetség tagjai többek között a 2014-es évre vonatkozó versenyekről, továbbképzésekről tanácskoztak.