2012. augusztus 4.

Eredmények a Hapkido Világbajnokságról

2012. augusztus 4-én az Amerikai Egyesült Államokban megrendezésre került Hapkido Világbajnokságon Máté Zsolt és Máté Gergő a hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú Sportegyesület két mesterének kimagasló teljesítményéről, dióhéjban:

A testvérpár július 31-én a repülőre való felszállást és több órai utazást követően, egyedüli magyarokként érkeztek a Hapkido Világbajnokságra. Céljuk legalább egy aranyérem megszerzése volt. Nos, vágyuk teljesült, sőt, tudásuknak és felkészültségüknek köszönhetően a tökéletesen megszervezett bajnokságon álmuk ötszörösét váltották valóra.

Amerikában Michigan Államban rendezték meg a Hapkido Világbajnokságot Battle Creek városában. Az augusztus 4-én kezdődött bajnokságra július 31-én érkeztek meg a Máté-testvérek. Előtte egy nagy, gyerekjátéknak nem nevezhető felkészülésen vettek részt. Napi háromszori edzés mellett, három edzőtáborban is részt vettek. Idejüket, energiájukat nem kímélve, teljes erőbedobással, rendkívül felkészülten érkeztek a megmérettetésre, ahol fekete öves kategóriában, minden egyes versenyszámban 15-20 mesterrel kellett összemérni tudásukat.
A rendezvényt egy profi-módon működő csapat irányította a „színfalak mögött”. Minden versenyszám megkezdése előtt 10-15 perccel, a várakozó arénába gyülekeztették fel a versenyzőket, és csak a teljes létszám kialakulásával indították őket az arénába. A versenyszámok folyamatosan, egymás után pörögtek, a viadal mégis zökkenőmentesen zajlott.

A fivérek több versenyszámban, Zsolt hat, Gergő pedig négy alkalommal álltak a pástra, folyamatosan, egymás után. A napot a magassági eséstechnikával kezdték. A magasugró állvány mellett két bíró nézte a szabályos ugrást a léc felett és az érkezést is két bíró figyelte. Hibázás esetén még egyszer lehetett próbálkozni, majd a következő sikertelen feladat után már el kellett hagyni a pástot. Páros lábról kellett elrugaszkodni, majd átrepülni a léc felett és szabályosan kigurulni az esésből. 170 cm-nél még majdnem mindenki versenyben volt. Gergő 177 cm-rel az ötödik helyen végzett, Zsolt pedig 180 cm-rel harmadik helyezett lett. Már az első számban sikerült érmet szerezni, ami nagy örömmel töltötte el a vásárhelyi hapkidos testvérpárt és újabb reményekkel vágtak neki a további versenyszámoknak.
Ezt követte a hosszúsági eséstechnika, melynél azt nézték, hogy ki tudja a leghosszabb akadályt úgy átugrani, hogy szabályos kigurulással érkezik belőle. A hosszúsági eséstechnikát Zsolt 4,8 méterrel, kiemelkedőnek számító teljesítménnyel nyerte meg. Az első arany megszerzése után már boldogabban indultak neki a töréstechnika, rúgástechnika, önvédelem és küzdelem versenyszámoknak. Gergő testvérével, a négyszeres Európa bajnok Zsolttal nem riválisként vesz részt a versenyeken, hanem ahol tudják, segítik egymás munkáját.

Gergő: „Segítettük egymást, minden versenyszámban egymásnak szurkoltunk, ilyen meg sem fordult a fejünkben, hogy riválisok lennénk.”

Zsolt: “Én háromszoros világbajnok lettem és van kettő világbajnoki harmadik helyezésem. A világbajnoki helyezéseim önvédelem számban, hosszúsági esésben és töréstechnikában sikerültek. A harmadik helyezések rúgástechnikában és magassági esésben. Nekem a hosszúsági esés áll a szívemhez legközelebb. Szinte vért izzadva sikerült megszereznem az első helyet. Hihetetlen volt számomra mikor négy méter hosszúságban még a 15 versenyzőből mind a 15 bent volt és követtek egymás után. Senki nem akart kiesni, nagy rivalizálás alakult ki a versenyzők között. A 4,8 métert viszont már csak én tudtam átugrani. Nagyon jó érzés volt az első aranyat megszerezni, hiszen a vágyam az volt, hogy arannyal a nyakamban érkezzek haza.”

Eredmények:

Máté Zsolt:

– Hosszúsági eséstechnikában I. helyezés (4,8 m)
– Önvédelemben I. helyezés
– Töréstechnikában I. helyezés
– Rúgástechnikában III. helyezés
– Magassági eséstechnikában III. helyezés (180 cm)
– Küzdelemben IV. helyezés

Máté Gergő:
– Önvédelemben I. helyezés
– Rúgástechnikában I. helyezés
– Magassági eséstechnikában V. helyezés (177cm)