Monthly Archives: november 2016
Önvédelmi Szeminárium – Halásztelek 2016.11.19.-20.
Ismétlés és felkészülés
Sikeres szemináriumot tudhat maga mögött a Magyar Do Am Hapkido Szabadidősport Szövetség. Két napon keresztül több mint százan gyakorolhatták az önvédelmi fogásokat, Halásztelken. A magyar sportolók technikáját a két magyar mester – Máté Gergő és Máté Zsolt – mellett, egy 12 fős olasz delegáció is csiszolta.

Halásztelek_2016. november 19.-20.
Több mint száz sportoló vett részt november 19 – 20-án, Halásztelken az MSD és Hapkido Szakosztály, két napos önvédelmi szemináriumán. A küzdősportok több fajtájába is bepillantást nyerhettek a megjelentek, a Ynazuma ryu technikától kezdve, a Shotokan karatén keresztül egészen a Ju Jitsuig. A forgószínpad jellegű programokon 45 perces edzések keretében mindenki kipróbálhatta magát más-más sportokban is, kimondottan az önvédelemre fókuszálva.

Halásztelek_2016. november 19.-20.
A Do Am Hapkido mozdulatait a két magyar mester Máté Gergő és Máté Zsolt tökéletesítette. Az első napon tudásszintnek megfelelően mindenki átismételhette a technikákat, míg a második napon kifejezetten vizsgafelkészítés zajlott. A tervek szerint februárban több sportoló is 2. danra vizsgázik, így a teljes vizsgaanyagot igyekeztek a mesterek belesűríteni az edzésekbe. Természetesen lesz még lehetőség a gyakorlásra.

Halásztelek_2016. november 19.-20.
December 17-én minden vizsgázni vágyót várnak a mesterek egy újabba felkészítő szemináriumon és reményeik szerint még januárban is lehetőség nyílik a technikák végső tökéletesítésére.

Halásztelek_2016. november 19.-20.
A Magyar Do Am Hapkido Szabadidősport Szövetség már aktívan dolgozik a jövő évi versenytáblán. Jelenleg egy kimondottan önvédelmi verseny szervezése zajlik, tudásszintnek megfelelő kategóriákban. Reményeik szerint márciusban sor is kerülhet a megmérettetésre.

Halásztelek_2016. november 19.-20.
A fejlődés természetesen nem áll meg, hiszen a halásztelki MSD és Hapkido Szakosztály tanítványai közül nemrégiben 9 fő tett sikeres vizsgát magasabb övfokozatra.